Blog

Érdekességek a fekete bodzáról

2021. június 16., 21:07

A fekete bodza sokféle képpen felhasználható gyógynövény. Sok helyen megtalálható mezők, legelők, utak mentén. Nagyon látványos, szétterült virágú bogernyővel rendelkezik, édeskés, bódító illatát pedig már messziről érezni lehet. A virágok aprók, sárgásfehérek, májustól június végéig nyílnak. Termése 5-8mm átmérőjű feketés lila bogyó, íze édes-savanykás.

A bodzának ezt az üdén nyíló virágzatát és az érett termését gyűjthetjük, használhatjuk fel.

A friss virágát akkor érdemes szedni, amikor a külső virágok már kinyíltak a belsők viszont még bimbósak. Lehetőség szerint kosárba vagy olyan tálba szedjük, ahol tud levegőzni, ugyanis zacskóban vagy zárt edényben hamar megbarnul. Ha szárítjuk a virágokat, mert teát szeretnénk majd belőle készíteni, akkor mindenképpen tágas, száraz helyet válasszunk, ahol nem tud megbarnulni, megrohadni. A virág akkor kellően száraz, ha a próbánál a vastagabb kocsányok is pattanva eltörhetők. Kb. 6 kg friss virágból lesz 1 kg száraz anyag.

Maga a drog vagyis a virága (Sambuci flos) izzasztó hatású glikozidát, rutint (P-vitamin), melynek érdekessége, hogy C-vitaminnal fordul elő és támogatja annak hatását és Szentgyörgyi Albert izolálta először a paprikából. A rutin erősíti a hajszálereket, jótékony hatással van a szívműködésre, nyugtatja az idegeket, gyulladáscsökkentő hatása is ismert, csökkenti a hisztamin felszabadulását. A rutin egy természetes antioxidáns is, ugyanis a flavonoidokhoz tartozik, ezt a sárgás festékanyaga is bizonyítja. Ezeken kívül kevés illóolajat is tartalmaz, kvercetint, ami a leggyakrabban előforduló antioxidáns a gyümölcsökben, zöldségekben. A kvercetin enyhítheti a gyulladást a szervezetben, és ellenállóbbá teszi a szervezetet a fertőzésekkel szemben. Tartalmaz még cukrot, nyálkát, cseranyagot, gyantát, kolint, ami hasonlóképpen hat az agyműködésre és a kiválasztó szervrendszerünkre, mint a B-vitaminok. Az acetilkolin működésére hat, ami kommunikál az izom- és idegsejtek között, valamint részt vesz bizonyos sejtmegújító folyamatokban. Szambunigrin kéksavglikozida és emulzinenzim is megtalálható még a bodza virágában.

A bodza felhasználása a népi gyógyászat szerint és további érdekességek a növényről:

–          Erős izzasztó hatású ezért lázcsillapításra használják, de ödéma és reuma ellen is ajánlják. A fekete bodza szemeket pálinkába tették, és hidegleléskor lázcsillapításra itták.

–          Immunrendszer serkentő

–          A bodza virága vízhajtó és hashajtó, a kérge pedig purgáló, féreghajtó hatású

–          Vértisztító, hatásos lehet gyomor fájdalmakban, máj és epebántalmakban

–          A bodza virágot köhögésre, fülfájásra, rekedtségre és légúti megbetegedések esetében is használják

–          Gyenge alkoholos kivonatban idegcsillapítóként is alkalmazták

–          Külsőleg használva fertőtlenítő hatással rendelkezik. A nyers leveleket, a sebekre vagy a fájdalmas duzzanatokra helyezték, ezzel csökkentve a gyulladást

–          Nyugtató hatása miatt borogatásként használták mellhártyagyulladásra, vérömlenyre, köszvényre, fagyásra, pikkelysömörre és ekcémára

–          A bogyókból készült teát vetélés ellen is fogyasztották

–          A bodzateának testsúlycsökkentő tulajdonsága is ismert, mivel izzasztó és vizelethajtó hatása van

–          Nyersen fogyasztva a bogyókat hashajtóként használták

–          Frissen üdítőital készülhet belőle, de borban is áztatják a termését

–          Éretlen termésében szambunigrin cianogén glikozid található, melyből ciánhidrogén  szabadul fel. Az éretlen termés nagyobb adagban hánytat, erős gyomorpanaszokat okozhat. Melegítésre a mérgező anyag elbomlik

–          Vérnyomáscsökkentő, érfalerősítő hatása is ismert

–          A bodza virága növeli a tejelválasztást a szoptatás idején

–          Bodzavirág-vizet használták szemborogatásként és zsíros arcbőr tisztítására is

–          A  bodza a legrégebben alkalmazott európai festőnövény. A sárga színhez levele és kérge használható, lila-kék színeket pedig gyümölcsétől kaphatunk

 

Használati javaslatok

Virágát tea formájában szárítva fogyaszthatjuk, főleg télen lehet rá szükségünk meghüléses betegségek kialakulása ellen vagy a már kialakult panaszok enyhítésére. Szörpöt is készíthetünk belőle, akár citromfűvel vagy borsmenta levéllel még izgalmasabbá tehetjük.

 

Bogyójából pedig főleg lekvárt, de pálinkát és bort is készítenek belőle, illetve kipréselt nedvéből vagy a szárítva teaként is felhasználható.

Bodzalikőr, turmix, lekvár, rántott bodzavirág, édes palacsinta bodzavirággal – csak néhány finomság a sok közül. 

Forrás: Rápóti-Romváry: Gyógyító nővények 89-91. oldal


Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki!



Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!

!
!






Vissza az előző oldalra!
- Magyar